Az első

2011.01.04. 12:59

Rég keltem ilyen rosszul. Semmi kedvem nem volt kimászni az ágyból. Nem aludtam jól, fáztam és nagyon fáradt voltam. De legalább az idő is pocsék volt. Szóval rendesen össze kellett kapnom magamat, ezért hallgattam egy kis zenét és arra gondoltam, hogy megint én leszek az első a teremben.

A lassú ébredés után viszont nem volt probléma. A két új gyakorlat is (guggolás, felhúzás) egész jól ment. Bár a guggolást jóval nehezebbnek éreztem. Kelleni fog pár hét, mire ráérzek.

Összegezve tehát valószínűleg jó lesz ez az edzésterv. Egy kicsit fárasztó, de pont erre van szükségem, hiszen erőt és állóképességet fejlesztek.

Az új edzésterv

2011.01.02. 20:20

Sokat gondolkodtam, hogy pontosan milyen is legyen. Nem akartam túlbonyolítani, hiszen egy másfajta edzésbe kezdek. Ilyenkor az alapgyakorlatokra kell fektetni a hangsúlyt.

Eddig is nyomtam fekve, az már annyira nem idegen tőlem, viszont a guggolás és a felhúzás annál inkább. Ezekkel a gyakorlatokkal nem szabad sietni. Ha nem idegződik be a helyes kivitelezés és túl korán emelek a használt súlyokon, akkor könnyen megsérülhetek.
Ezt elkerülendő, eleinte csak rúddal fogok felhúzni és guggolni. Úgy tervezem, hogy 4 hetente emelek 2,5-5 kilót, így bőven lesz idő, hogy hozzászokjak az új mozgásformához. Minimum 10-12 ismétléssel fogok dolgozni, 4-5 sorozatban.

Elég sokan megsérültek már -főleg felhúzás közben- ezért három alapelvet követek majd: kevés súly, sok ismétlés, precíz kivitelezés. Ez nagyon fontos!

Persze nem csak ezt a három gyakorlatot fogom csinálni. Nem hanyagolom el a többi izomcsoportot sem. Részletesen így néz ki:

  • fekvenyomás
  • guggolás
  • felhúzás
  • oldalemelés
  • koncentrált bicepsz
  • tricepsz csigán
  • római pad

Soknak tűnhet ez egyszerre, de nem az. Azért nem, mert nem fogok nagy súlyokat használni. Mint említettem, ez egy alapozás lesz. Megalapozom azt az erőnlétet, amire szükségem van ahhoz, hogy megvalósítsam a kitűzött céljaimat.

2011

2011.01.01. 15:53

Túléltem a Szilvesztert. Mivel alkoholt nem igazán fogyasztok, ezért azt hittem, K.O. lesz, de szerencsére még a közelébe sem kerültem. Úgyhogy zökkenő mentesen kezdődhet az új év.

Mint már említettem, komoly terveim vannak a bloggal. Ezeket 2011-ben megvalósítom. Nem tudom, hogy pontosan mikor tudok belevágni, mert pár hónap intenzív felkészülésre szükségem van, de szeretném minél előbb.

Addig is, minden kedves olvasónak Boldog Új Évet Kívánok!
 

Új edzésterv

2010.12.27. 16:08

Az első dolog amin változtatok, az az edzéstervem. Ugyanis a mostanival nem teljesen abba az irányba haladok, amerre szeretnék.

Számomra nem a klasszikus testépítés a cél. Inkább a fizikai erő, és az állóképesség növelése. Két okból is.
Az első, hogy -rengeteg férfival ellentétben- én nem attól látom magamat "szebbnek", ha minél nagyobb vagyok. Én inkább az arányosságra törekszem. És elárulok Nektek egy titkot: a nők túlnyomó része is ezt tartja ideálisnak, a túl nagy izomzat a legtöbb nőnek már inkább negatívum.
A második pedig, hogy nem tudnám azt a mozgásformát megfelelő hatásfokkal végezni, amit reményeim szerint pár hónapon belül elkezdek. Erről nem szeretnék még sokat elárulni, csak annyit, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb vállalkozásom a blog keretein belül. Sőt, talán még túl is fog mutatni rajta.

A fent említett okok miatt az erőnövelő gyakorlatokat fogom előnyben részesíteni. A súlyzós edzéseken és az otthoni, salyát testsúllyal végzett gyakorlatoknál egyaránt. Hat darab gyakorlat lesz az új edzéstervem alapja:

  • Fekvenyomás
  • Egykezes fekvőtámasz
  • Guggolás
  • Egylábas guggolás
  • Felhúzás
  • Egykezes húzódzkodás
     

Súlyok tekintetében nem fogom túlzásba vinni a dolgot, hiszen mint említettem, csak egy bizonyos szintig célom az izomtömeg növelés.

Változás

2010.12.21. 22:08

A változás jó. Sokszor csak egy kicsi is elég belőle, hogy kilendítsen a szürke hétköznapokból és belefogj valami újba.

Tegnap este melóztam. Amikor reggel hazaértem fáradt voltam ugyan, de valami hihetetlen nagy késztetést éreztem az iránt, hogy elmenjek edzeni. Szóval összepakoltam a cuccomat és nyitás után egy kicsivel már a teremben voltam.

Amikor ráfeküdtem a fekpadra, nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet volt. Azonban ez rögtön megváltozott, miután kiemeltem a rudat. Olyan dinamikusan és olyan intenzitással edzettem, mint még soha.
Meglepődtem, de nagyon élveztem a helyzetet. Talán még soha nem edzettem ennyire lelkesen, mint ma reggel.

Ez elgondolkodtatott ezzel az egész életstílussal és a bloggal kapcsolatban. Változtatni fogok dolgokon, amik véleményem szerint pozitív hatással lesznek rám, a blogra és talán még másokra is.

Első benyomás

2010.12.15. 13:00

Reggel voltam edzeni abban a teremben, amit az előző posztban említettem. Hogy lényegre törő legyek, nagyon tetszik.

Igényes hely és árban is megfelel. A vizsgaidőszak beköszöntével szabadabbak a reggeleim, ezért diák, délelőtti, havi bérletet vettem. Ez 6000 Ft-ba kerül, úgy gondolom simán megéri, hiszen a szaunát és a pezsgőfürdőt is igénybevehetem.

Sokan -akik megálltak a fejlődésben- tapasztalták, hogy egy terem váltás hatalmas lendületet tud adni az edzéshez és a fejlődéshez. Kíváncsi leszek a tapasztalataimra, de úgy érzem, jó kis edzéseket fogok én ott csinálni.

Új terem

2010.12.14. 18:00

Szeretek itthon edzeni, de már hiányoznak a vasak.
Keresgéltem és találtam egy nagyon ígéretes edzőtermet itt fehérváron. Relatíve olcsó, és igényes. Holnap majd kiderül, hogy pontosan milyen.

Nem árt, az otthoni edzést kiegészíteni a konditermessel, illetve fordítva.
Plusz új környezet motiváló tud lenni, ezért nem árt időnként törzshelyet váltani.

Az elmúlt hetekben eléggé összejöttek a dolgok. Suli, meló és pár probléma mellett nem tudok annyit foglalkozni a bloggal, mint szeretném.

Ahogy bátyám fogalmazott, így legalább élet szaga van az egésznek. Egyrészt azt kívánom, bárcsak ne lenne ennyire élet szaga. Másrészt viszont, ahogy mondani szoktam; a kihívás az, ami szórakoztat.

Hogy mikor fogjuk leforgatni a videókat, arról fogalmam sincs. Más dolgok kaptak most magasabb prioritást.

Az edzést mindenesetre nem hanyagolom, olyankor frankón ki tudom kapcsolni magamat és közben nem érdekel semmi. Ha csak egy röpke órára is, de szabaddá tesz.

"Azt hittem könnyebb lesz."

2010.11.25. 13:10

A héten találkoztam egy ismerősömmel. Tudni kell róla, hogy a negyvenes éveiben jár és túlsúlyos. Ahogy ő mondta; Elhanyagoltam magam már vagy húsz éve.
Mondtam, hogy segítek neki jobb formába jönni, erre nagy lelkesen meséli nekem, hogy hallott egy szerről, egy tablettáról, amit ha szed, akkor egy-két hónapon belül le fog fogyni.

Ilyen téren nincs nagy tapasztalatom, de tény, hogy vannak olyan termékek, amik segítenek abban, hogy eredményesebb legyen a diéta. Kihangsúlyoznám: A DIÉTA!

Ezt neki is elmeséltem és az arcára volt írva, hogy mennyire csalódott. Azt hitte -és nagyon sokan vannak így- hogy csak bekapja ezeket a "csodabogyókat", közben ugyan úgy eszi a szemét kaját, nem mozog semmit és szépen lefogy.

Sajnos ez nem így működik. És pontosan ezért vannak olyan sokan azok, akik csalódtak, mert nem sikerült lefogyniuk.
El kell fogani, hogy sok energiát kell befektetni, sok dologról kell lemondani ahhoz, hogy sikeresen formába hozzuk magunkat.

Helyzetjelentés

2010.11.22. 13:42

Végre tudtam rendesen edzeni. Felújítottuk a lakást, ezért pár hétig úgy nézett ki az egész, mintha bomba robbant volna. Szerencsére befejeztük és múlthét hétfőtől már nem zavart semmi az edzésben.

A diétát is simán tartani tudtam, nem lesz ezzel gond. Rizsa hozott nekem fehérjét is, szóval minden adott a jó eredményhez.

A Challange videóval azonban nem állok olyan jól. Ugyanis egy olyan akadályba ütköztem, hogy nem forgathatok ott, ahol szeretném. Illetve ez még nem biztos, de olyan 90%. Szóval lehet nem lesz kész ebben a hónapban, mert más helyet kell keresnem. Majd meglátjuk. Ezen a héten kiderül.

süti beállítások módosítása